Második napunk Bódvalenkén.
Reggel néhányan kisimult arccal sétálnak a Projektiroda kertjében – megvolt a
napi zuhanyzás, sikerült harminc ember előtt beférkőzni a melegvízhez. A
kávévadászat korai nyertesei is önelégült mosollyal kortyolgatják zsákmányukat
hálóingben. Harmadik napja ugyanaz a hidegtál reggelire: tömbsajt, margarin,
olcsókolbász. Kezdődhet a nap.
A falubeliek a beszélgetések
során ma is tartogatnak meglepetéseket számunkra. Persze nekik minden elkészítési
mód természetes, a mindennapjaik része, a receptgyűjtő „csak nem lehet olyan
bamba, hogy nem ismeri a”… A gyakorlottak nem is értik. Mire kell nekünk a
recept? Hát nem szoktunk mi főzni?
A lápsoron élő „kopasz bácsi”
egészen személyre szóló recepteket súg a lányoknak, amiket csak kettecskén lehet
elkészíteni... A faluvégi halastónál üldögélve aztán elmondja, ő hogyan főzi
meg a halat a családnak, ami néhanapján a horgára akad. A lánya nem eszi, az
„vegetárius”, csak a parizer kell neki.
Az egyik háznál a férj és a
feleség vérremenő harcot folytat a tökéletes recept átadásáért, hiszen nem
mindegy, hogy öt vagy tíz percig kell főzni azt a karfiolt a levesben. Aztán
hirtelen fontosabbá lesz az inas, a fiuk, aki Egerben dolgozik szakápolóként.
Most éppen nyaralni van a barátnőjével, hétvégén látogatnak haza, nagy ebéddel
készül a család, hajnaltól sütik a kirántott húst.
A másik házhoz meg huszan jönnek
karácsonykor Edelényből. Akkor „egy disznót megeszünk egy nap, én mondom, egy
nap!” Ilyenkor a kert közepén álló füstölőből kikerült szalonna darabokat főzik
a háromszoros mennyiségű babgulyásba, azt mindenki szereti.
A nap végére megtapasztaljuk,
hogy az ördög mindig a részletekben bújik meg: az egyik asszony az ízvarázsra
esküszik, a másik szerint csak a delikát8 lehet a nyerő. A csipetke nem
ugyanaz, mint a csipdelke. És van zsíros, vizes, pezsgős, aludt tejes vakaró. A
masina platniján hamar készre sül.
Lucanénje meg a hálóinges