A masina nem
egyszerű recepteskönyv. Az ételleírások mellett ugyanis a korántsem szokványos
helyzetű, ám mégis jellegzetes kelet-magyarországi falu étkezési szokásait,
hagyományait ismerhetjük meg – ezeken keresztül pedig az ott élők
mindennapjainak valósága is megelevenedik. Ez a kiadvány Bódvalenke gasztronómiai lenyomata, recepteket és történeteket tartalmaz a helyi mélyszegénységben élő közösség étkezési kultúrájáról. Szubjektív beszámoló arról, hogy jóllakni, jót enni mindenki számára ugyanazt jelenti, függetlenül a társadalmi helyzetétől.
A Bódvalenkén összegyűjtött
recepteket A masina hét fejezetben mutatja be: a falu közvetlen táji
környezetétől, a kertművelésen és állattartáson át, a tároláson és tartósításon
keresztül egészen a konyháig – az ételek elkészítésének és elfogyasztásának
helyszínéig, a ház masina működtette szívéig juthatunk. Az olvasó
emellett grafikákon és fotókon keresztül kaphat képet a falu társadalmi
helyzetéről és adottságairól, egy szótár formájában pedig a helyi, étkezéssel és
háztartással kapcsolatos kifejezéseket is megismerheti.
Felelős kiadó: MOME line design műhely
Szerkesztők: Barcza Dániel, Oravecz Júlia
Kiadványterv: Holányi Katalin, Nagy László
A MASINA címlap |
Felelős kiadó: MOME line design műhely
Szerkesztők: Barcza Dániel, Oravecz Júlia
Szöveg: Bokor Péter, Holb Éva, Néray Bálint, Oravecz Júlia, Szabó Edit, Vay-Farkas Eszter
Fordítás: Pásztor Eszter
A szöveget gondozta: Beck András, Nagy Zsejke
Fordítás: Pásztor Eszter
A szöveget gondozta: Beck András, Nagy Zsejke
Fotók: Ember Sarolta, Pettendi Szabó Péter
Nyomda: Folprint Zöldnyomda Kft.
ISBN: 978-615-5134-01-2
A kiadvány az Országos Főépítészi Iroda támogatásával valósult meg.
A könyvért további köszönet: a projekt minden résztvevőjének - különösképp Fehér Borinak és Schmidt Andinak, a Bódvalenke Gyerektábor szervezőinek, Zsupponits Anettnek, a Kultúrgorillának, a Spiritus Primus Pálinkának és Katlan Tóninak
Nyomda: Folprint Zöldnyomda Kft.
ISBN: 978-615-5134-01-2
A kiadvány az Országos Főépítészi Iroda támogatásával valósult meg.
A könyvért további köszönet: a projekt minden résztvevőjének - különösképp Fehér Borinak és Schmidt Andinak, a Bódvalenke Gyerektábor szervezőinek, Zsupponits Anettnek, a Kultúrgorillának, a Spiritus Primus Pálinkának és Katlan Tóninak
Részlet a könyvből |
Tiszteletem a Szerzőknek!
ReplyDeleteHogyan lehet a kiadványhoz hozzájutni?
Köszönöm Válaszukat!
Sándor
Kedves Sándor!
DeleteMost csütörtökön hozzá lehet jutni az átdolgozott, frissen nyomott kiadványhoz! Az alkalom egyszeri, de megéri eljönni: http://www.facebook.com/events/159972520823672/
A Lenke-bál adománygyűjtő esemény, a 3000 Ft-os emelt árú belépő tartalmazza a kiadványt és 1 tombolajegyet. A belépőkből befolyt teljes összeget élelmiszer adományra fordítjuk és eljuttatjuk a bódvalenkei étkezőknek.
üdv,
Oravecz Juli
oravecz.julia@mome.hu
Oké, hogy "most csütörtökön", de egyébként hol.
DeleteKedves Sándor!
ReplyDeleteKöszönjük szépen az érdeklődést! Jelenleg forrásokat keresünk a kiadásra, ha megjelenik, mindenképp írunk róla a blogon!
Üdvözlettel:
A MOME EcoLab csapata